Mi értelme a titokban maradó titoknak? [Yesung]

                                                     

Mi értelme a titokban maradó titoknak? [Yesung] 

 

Az emberek azt hiszik, hogy biztonságban vannak. Azt hiszik, rájuk nem leselkedik semmi, úgy érzik, minden rendben van körülöttük. Úgy érzik egy tökéletes boldog, nyugodt világban élnek. A világ legnagyobb hibáját követik el avval, hogy ezt gondolják. Ez a világ egy kicsit sem tökéletes és nem is mondható boldognak sem. Azt hiszem, ezt én látom csak és azok, akik ugyan azt tudják, mint én. Van egy faj mely kiírhatatlan ebben a világban. A vámpírok…. Ez  a faj már régóta figyelemmel kíséri az ember fejlődésének szakaszait. Minden rangos eseményen ott voltak figyelemmel kísérve az ember minden lépését így mindent tudnak rólunk. A gyengeségeinket és azt is tudják, miben vagyunk igazán erősek. Előttük semmi sem maradt titok. Hiába éjjeli fajzatok ez nem akadály számukra. Szövetséget kötöttek az emberekkel így a vámpírok olyan információkhoz is hozzá tudnak jutni anélkül, hogy ki kellene tenniük a lábukat a napra. Okos egy fajzatok! Ezért sem szabad alá becsülni őket még nekünk, vámpír vadászoknak sem.

- Na lám időben fel tudtál kelni! – Mondta nevetve Tyler.

- Lépj már túl rajta. – Fordultam felé unottan miközben kardommal babráltam. Tyler arcán hatalmas mosoly húzódott. – Most komolyan? Életem végéig fel akarod majd hozni, hogy egyszer elaludtam és lekéstem egy edzést? – Néztem rá kérdően.

- Ha ezen múlik az egész, akkor igen. – Mondta elégedetten.

- Hát, ha neked így jó, akkor oké. – Vontam vállat. – De most már kezdhetnénk az edzést?  1 óra múlva indulnom kell a suliba! – Bólintott majd még mielőtt elkezdtük volna, elmondta mit kellene csinálnom bár teljesen feleslegesen úgy sem hallgattam rá soha. Órákon át képes volt elmondani egy mozdulat sort. Tudtam, hogy csak nekem akar jót és csak engem akart a legjobbnak tanítani. Teljesen tisztában voltam avval mi is a célja velem. Igazából sorsom az, hogy vámpír vadász legyek, ha másképp alakult volna a sorsom és a szüleim nem haltak volna meg, most ők tanítanának engem. Hosszas eszmecsere után elkezdtük az edzést, amire nem is maradt olyan sok időnk. Aminek egy kicsit örültem, mert nem igazán volt most kedvem ehhez az egészhez, de igazából suliba sem akartam menni.

- Most már mehetek? – kérdeztem tőle miközben kardomat visszacsúsztattam a helyére.

- Ennyire unalmas vagyok? – pislogott rám lepetten.

- Nem. – vágtam rá unottan. – Suliba kell mennem te okos. – forgattam  meg a szemeimet majd oda léptem hozzá és megveregettem a vállát. – De nem baj azért felejtesz el dolgokat, mert túl öreg vagy már. – nevettem el magam mire ő meglepetten pislogott rám.

- Ezt ki kérem magamnak! – háborodott fel. – Még csak 28 éves vagyok! – húzta ki magát büszkén.

- És kérdezte valaki?

- Amúgy furcsa, hogy mindenki azt hiszi, hogy az apád vagyok. – karolta át a vállamat mire furán néztem rá majd elindultunk a ház felé.  – Nem is értem miért. – gondolkodott el.

- Amúgy… - vettem le a kezét a vállamról  majd egy lépést oldalra léptem. – Te most komolyan ilyen hülye vagy csak megjátszod?

- Most miért? – torpant meg majd lepetten pislogott rám. Fejemet fogtam és egy dolgok járt a fejemben vajon miért ő a vámpír vadászok elnöke?

- Nevelő apám vagy még jó, hogy mindenki azt hiszi, hogy az apám vagy! – magyaráztam neki miközben eszeveszetten hadonásztam az egyik kezemmel.  – Mindegy megyek is még a végén elkésem. – sóhajtottam fel majd ott hagytam.  Felsiettem a szobámba majd át öltöztem és összeszedtem a sulis cuccaimat. Kilépve a házból elindultam a számomra terror házának nevezhető kínzókamra felé, amit mások csak iskolának neveztek. Gyűlöltem oda járni főleg, hogy jó nevelt stréber gyermeket kellet játszanom. Tyler azt szerette volna, ha egy kicsi emberiség is szoruljon belém a harc és mészárlás mellett, de azt ő sem gondolta volna, hogy ennyire nem lesz könnyű az iskolai élet. Suliba beérve megcsapta a fülemet a hangos beszélgetés a kiabálás.  Mindig észre vétlenül tudtam végig menni a folyosón, mert senki sem vett sose észre. Mit várunk ettől a nemzedéktől, hiszen ha valaki többet tud náluk már nem is minősíthető embernek.  Éreztem, ahogy testemnek valaki erőből neki megy majd egy pillanat múlva a földön találtam magam. Fájdalmasan felnyögtem majd erőt véve magamon felpillantottam. Akkor láttam, hogy az én egyetlen utánozhatatlan ellenségem vigyorog vissza rám. A fájdalom pillanatok alatta dühé változott.

- Na, mi van te kis szerencsétlen? – Hajolt le hozzám miközben arcára gúnyos mosoly húzódott. – Elhagytad a kontaktlencsédet? – Kérdezte gúnyosan majd felnevetett. A düh teljesen elárasztotta testemet legszívesebben ott helyben megölném. Ökölbe szorítottam a kezem miközben felsóhajtottam. Felállt, hangosan felnevetett már kezdek egy kicsit meg nyugodni és erőt vettem magamon, hogy felálljak mikor belém rúgott egyet. Szétterültem a földön és fájdalmas nyögés hagyta el számat.

- Ezt még meg fogod bánni Nina. – Nyöszörögtem. Gonosz mosoly húzódott szájára majd le guggolt és közelebb hajolt hozzám.

- Tudom, hogy csak megjátszod magad. – suttogta fülembe mire szemeim ki kerekedtek. – Bosszúra szomjazol? Hamarosan eljön ennek is az ideje. – nevetett fel majd felállt.

- Mi? – pislogtam magam elé lepetten.  Hirtelen megragadta hajamat és amennyire csak  tudta hátra húzta a a fejemet.

- Hamarosan találkozunk addig is további szép napot!  – mondta majd elengedte a hajam, fejem vissza zuhant a padlóra. Hatalmasat koppant a fejem az iskola padlózatán még belém rúgott egy utolsót majd hatalmas kacajjal eltűnt. Feltápászkodtam a földről miközben küszködtem a cuccaim összeszedésével.  Az egész iskola rajtam röhögött mire felértem az emeleti folyosóra már az egész iskola rólam beszél ráadásul a fejem is iszonyatosan fájt. Nem tudtam mire vélni Nina szavait. Tudtam, hogy ellenségek vagyunk, és régóta tervezem, hogy bosszút állok  rajta de szavai váratlanul értek. Valójában Ő tudja, ki vagyok?

~

Napok gyorsan teltek néha mire észbe kaptam már az esti vadászatra készültünk. Ma kivételesen Tyler javaslatára nem mentem suliba, amin, őszintén megvallva meg is lepődtem egy kicsit de azért örültem neki. Az ablakban álltam és kifelé bambultam. Szerettem a természetet főleg a Tavaszt az az évszak sugározza a legtöbb melegséget, talán azért mert a hideg tél után jön. Arra eszméltem, hogy egy alak suhan el a fák között és majd az egyik fa tövében meglapul és körbe pásztázza az egész helyet. Meglepetten pislogtam az illetőre és egy pillanatra késztetést éreztem arra, hogy nevessek rajta. Ez komoly? Egy kis suhanc akar betörni a birtokunkra fényes nappal? Ennél még egy kecske is okosabb. Elmosolyodtam majd elfogadtam a kihívást. Elindultam az ágyam felé ahol a pisztolyom pihent. Csőre töltöttem majd elindultam meg keresni a kis betolakodónkat. Eszem ágában sem volt bántani inkább csak a személyiségemhez közel álló rá ijesztést akartam alkalmazni. Felvettem a fekete maszkomat mivel nem akartam, hogy lebukjak, ki tudja honnét és miféle célból érkezett hozzánk. Az erdőbe beérve már csak az ösztöneimre és fülemre számíthattam mivel a fák és a bokroktól képtelenség volt akármit is látni.  Egyik fa tövében megpihentem és koncentrálni kezdtem figyeltem a körülöttem lévő hangokra lassan leguggoltam és a terepet kezdtem pásztázni. Hosszú percekig csak a terepet pásztáztam, míg meg nem pillantottam betolakodó lábait.

- Most meg vagy. – mosolyodtam el gonoszul majd elindultam felé.  Szaladni kezdtem, de ügyeltem arra, hogy ne vegyen észre. Mikor közelebb értem hozzá és az egyik fánál megálltam és vártam még ő is megáll. Az egyik fánál meg is állt és területtett pásztázta mintha kereset volna valami vagy esetleg valakit. Ki vagy te?  Vártam egy kicsit még biztosra nem mentem, hogy nem fog mozdulni onnan majd elindultam felé. Arcomról levakarhatatlan volt az önelégült mosoly. Kezemben lévő fegyvert olyan magasra emeltem, hogy a közelebb érek hozzá pontosan a fejéhez legyen közel.

- Meg vagy! – léptem oda hozzá majd fegyvert finoman a fejéhez nyomtam miközben arcomra elégedett mosoly húzódott.

- Mi? Te? Hogy? Az előbb még annál fánál voltál. – Mutogatott az egyik fára miközben hol rám, hol pedig a fára nézett.

- Ki vagy és mit keresel itt? – néztem rá komolyan miközben az ő arca is elkomolyodott.

- Ha nem válaszolok, akkor az a rész jön, hogy megölsz?

- Igen! – vágtam rá azonnal.

- Nicole tedd le a fegyvert! – mondta egy ismerős hang szinte fenyegetően.

- hmm..ismered? – sandítottam Tyler-re majd újra az előttem álló srácot néztem.

- Nicole. – mondta ki a nevemet. – Örülök, hogy megismerhetlek. – mosolyodott el.

- Én nem. – néztem rá szúrós szemekkel. – Ki ő? – néztem Tyler-re.

- Nyugi Nicole. Velünk van ő is vámpírvadász, mint mi. Mostantól itt fog lakni nálunk. – Mondta nyugodtan Tyler.

- Remek és ezt mikor akartad velem is közölni? -  Fordultam felé, miközben a kezemben lévő pisztolyt leengedtem magam mellé.

- Ne haragudj nem mostanra vártam. – Nézett rá az ismeretlen fiúra. Ránéztem a fiúra, aki komoly arccal nézett minket, ahogy a kis beszélgetésünk lezajlott, de amikor észrevette, hogy őt nézem vigyorogni kezdett.

- Örülök Yesung, hogy végre megérkeztél már vártunk. – lépett közelebb hozzá majd kezét nyújtotta felé és kezet fogtak. –

- Esetleg vártad. – Javítottam ki Tyler-t mire szúrós szemekkel nézett rám. – Én kérek elnézést! – emeltem magam elé a kezeimet védekezésképpen.

- Szóval.. – nézett rám Tyler. – Ő itt Yesung mostantól ő is a csapat tagja és szeretném, ha kedves lennél vele.

- Mi lesz ha n…

- Olyan elő se forduljon! – vágott a szavamba.

- Cöhh..

- Yesung ő pedig itt Nicole kicsit labilis a lelki állapota kérlek, próbáld meg elviselni. – mondta Tyler miközben szúrós pillantásokat vetett rám. A szemmel ölni lehetne, már rég, halott lenne.

- Mi az…- nyomta mutató úját megakadályozva vele, hogy befejezzem a mondandómat.

- Szóval fél óra múlva találkozunk kint meg beszéljük, amiket meg kell beszélnünk. – nézett rám majd Yesung-ra. – Értve van kisasszony? – kérdezte tőlem mire bólintottam egyet. – Szerencséd. – borzolta össze a hajamat majd elment. Pufogva indultam vissza a házba miközben hajamat igazítottam.

- Várj meg kérlek! – kiabálta utánam az új srác.

- Vár a halál. – morogtam majd úgy tettem mintha meg sem hallottam volna és bementem a házba. Duzzogva ültem le az ágyra majd hátra vágottam. Legszívesebben üvöltöttem volna a dühtől, de e helyett a párnát a fejemre húztam és majd a fejemre nyomtam. Fogalmam sincs, Tyler mit képzel magáról, hogy egy idegen srácot ide hív. Éppen elegen vagyunk, a szakmában nem kell még egy vezér hangya a csapatba. Legrosszabb az, hogy nekem nem is mondta mi van, ha nagyon elszáll az agyam és lepuffantom? Rossz elő érzetem van a sráccal kapcsolatban. Úgy érzem, nem bízhatok meg benne. Fél óra vergődés után rá vettem magam, hogy végre lemenjek a kis megbeszélésre. Az udvarra kiérve gyanússá vált számomra, hogy csak ketten várnak rám.

- Végre, hogy ide értél. – mondta Tylere.

- Ha nem jöttem volna, akkor is itt álltatok volna? – kérdeztem flegmán.

- Szóval gyerekek.. – csapta össze a tenyerét. – Ma nem megbeszélés lesz  mert van egy kis elintézni valóm így edzeni fogtok egy kicsit, hogy össze szokjatok mivel mostantól egy csapatott alkottok. – magyarázta. Körülöttem megfagyott minden és csak egyetlen egy dolog visszhangzott a fejemben ’ mostantól egy csapatot alkottok ’

- Hogy mi van? – Csattantam fel mikor leesett, hogy mit is mondott Tyler az előbb.

- Nyugi hagyom, hogy legyőzz majd. – Gúnyolódott nevetve Yesung.

- Nem kell hagynod magad, a nélkül is menni fog. – néztem rá dühösen. Halott vagy.

 - Na, gyerekek most vissza lehet magatokat fogni… Csak normálisan. –Mutogatott ránk Tyler. – Lehetőleg Nicole ne öld meg Yesung-ot még szükségünk van rá. -  Mutatott rám. Csak meg vontam a vállam és magam előtt összefontam a kezem. Tyler ott állt és engem bámult, hogy meg értettem-e amit mondott. Felsóhajtottam majd bele egyezően bólintottam egyet majd fogta magát és elindult a dolgára. Felsóhajtottam majd elindultam be a házba a kardomért.

- Még is hova mész? – kiabált utánam Yesung. Megálltam majd unottan visszafordultam miközben fejemet ráztam.

- A kinti kerti szerszámokkal harcoljak, vagy Ő nagysága megengedi, hogy kis hozzam a kardomat? – erőltettem magamra egy vigyort.

 - Menj csak. – mondta mosolyogva.

- Kösz, hogy meg adod az engedélyt te tuskó. – motyogtam magamba majd berohantam a házba egyenesen fel a szobámba.  Felkaptam az ágyon pihenő kardomat és rohantam ki Yesung-hoz.

- Gyerünk Nicole senki sem foghat ki rajtad! – biztattam magam majd rá fogtam a kardomra és megindultam Yesung felé, aki azonnal ki is védte a csapást, amit rá akartam mérni. Azt hiszem nem szabad alá becsülnöm. Egy percre nem figyelek, talán én fogok veszíteni. Próbálta bevetni harc közben férfias vonz erejét. Sajnálhatja, mert nem jött össze neki. Ha harcról és küzdelemről volt szó semmi sem zökkenthetett ki. Harcolni csak egyféleképpen lehet: mocskosan. A tiszta, becsületes küzdelem csak arra jó, hogy megölhessük magunkat, méghozzá rövid úton.  Ki kell használni minden lehetőséget a kínálkozó orvlövésre és feltétlenül rúgj bele a földön fekvőbe akkor talán te lehetsz az, aki élve hagyja el a helyszínt. Élet-halál harcról van szó. Ez nem bokszmeccs. Nem az nyer, aki több pontot szerez. Harc közben Tyler szavai jártak  a fejemben mindig ebből merítek  egy kis erőt ha küzdelemre kerül a sor. Yesung nem egy egyszerű ellenfél de talán pont ez  az ami  vonz benne. A kihívást látom benne ami tetszik..

Napok teltek el az óta mióta Yesung itt van nálunk. Az első találkozás óta sokat javult a kapcsolatunk és rá jöttem még sem olyan rossz  ember, mint gondoltam, de még is volt benne valami, amit nagyon furcsának találtam. Úgy éreztem titkol előlem valamit. Fura szokásai voltak akkor szeretett csak edzeni,  ha a nap  lemenőben volt pont ezért volt nekem annyira furcsa. Hiába nyomoztam utána, de soha semmire nem jutottam. Végül feladtam és úgy döntöttem meg fogok benne bízni. Néha azon kaptam magam, hogy őt nézem akaratlanul és elmosolyodtam akár csak rá gondoltam. Megijedtem saját magamtól.

-Rendben mára ennyi fél óra és indulunk a vadászatra! – mondta Yesung mosolyogva. – Szóval készülj fel. – motyogta majd elindult a ház felé.

- Mindig felkészült vagyok! – kiabáltam utána majd utána indultam. Még mielőtt felmentem volna a szobámba a konyhát vettem célba, hogy igyak egy pohár vizet. Ki voltam tikkadva  de még ez sem ronthatta el a páratlan jó kedvemet.

- Mikor indultok? – botlottam bele Tyler-be mikor az emelet felé akartam menni.

- Fél óra. – válaszoltam. – Miért te nem jössz? – pislogtam rá lepetten.

- Ma nem. – mosolygott rám majd a nappali felé vette az irányt.

- Miért?

- Megbeszélést tartunk pár vadász barátommal. – mondta majd egy könyvet kezdet lapozgatni.

- Értem. – mosolyodtam el majd elindultam felfelé.  Szobámba belépve azonnal az ágyat támadtam meg majd elhasaltam rajta és nagyokat sóhajoztam. Hátamra fordulva a plafont kezdtem elbámulni és a mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Mindennap vártam a közös vadászatot Yesung-al talán azért mert vele minden úgy ment, ahogy kellett. Ha valaki bajba került már ott is termet és segített. El kell ismernem sok mindenre megtanított ez idő alatt mióta ide érkezett hozzánk. Meg kedveltem. Fura zajokra eszméltem és hirtelen felültem. Vendégem jött és ha érzésem nem csal  nem is akárki. Bedobta az ablakot majd hirtelen megjelent az ablakban. Felkaptam a mellettem pihenő kardomat és készenlétbe állítottam.

- Na de drága szívem nem illik kopogás nélkül beállítani. – néztem rá mosolyogva. – Anyuci és Apuci  nem tanított meg a jó modorra?

- Nem! – nevetett fel. – Vártál rám? – nézett körbe majd rám pillantott.

- Tudhatnád, hogy az első perctől fogva erre a pillanatra várok!

- Hát látod elérkezett!

- Nina! – emeltem fel a hangom. – Mikor és hol? – kérdeztem egy gonosz mosoly kíséretében.

- Nem tudtad? – játszotta a meglepettet.  Értetlenül néztem rá mire csak elmosolyodott. – A megölésedre lettem kiképezve!

- Jó tudni. – nevettem elmagam. – Ki volt az a bátor, aki kiképzett téged?

- Az, aki megölte a szüleidet. - mondta önelégült vigyorral az arcán. 

- M-mit mondtál? –kérdeztem dadogva. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Meglepődtél igaz? Persze, hogy meglepődtél az arcod mindent elárul. – gonosz mosoly, amely száján húzódott egyre félelmetesebbé vált. Éreztem, hogy készül valamire, de a sokk, amit kaptam képtelen voltam ellene akár mit is tenni. Eszem azt súgta öld meg, azonnal de lábaim teljesen földbe gyökereztek. Hirtelen oda lépett hozzám majd a nyakamnál fogva a falnak nyomott. Levegő után kapkodtam és segítségért akartam kiabálni de egyetlen egy hang sem jött  ki  a számon. Sokkal erősebb, mint a gondoltam. Hirtelen valaki benyitott kizökkentve Nina figyelmét, amit ki tudtam használni. Behúztam neki egyet amitől azonnal elengedett majd földre rogytam és levegő után kapkodva.

- Mi a fene folyik itt? – kérdezte hosszú hatás szünet után Yesung.

- Örülök, hogy végre eljutott a tudatodig, hogy mi történik. – falat támasztva pillantottam fel rá. Nina felállt majd az ablak felé rohant. – Ne engedd elmenni! – kiabáltam rá Yesung-ra de már késő volt.

-   A francba! – morogtam majd levetettem magam az ágyam mellé ahol egy bőröndben a fegyvereimet tartottam.  – A kis szuka még elmenekül! Ahh egy percre elgyengültem. – motyogtam magamban idegesen.

- Veled meg mi van? – kérdezte Yesung.

- Mi lenne? – kérdeztem flegmán majd kivettem az egyik pisztolyt a bőröndből és megtöltöttem a tárat.

- Nem mehetsz utána! 

- Miért ne? Elvezet ahhoz a szemétládához, aki megölte a szüleimet. – néztem rá egy pillanatra majd csőre töltöttem a pisztolyt, hogy bármikor azonnal használatba tudjam venni. Az oldalamon lévő tokba helyeztem majd felvettem a fekete bőrkabátomat és kezembe fogtam a kardomat.

- De nem ölheted meg, hiszen ő ember! – mondta komolyan mire az ablak előtt pár lépéssel meg torpantam.

- Arra lett kiképezve, hogy megöljön! Szóval hagynom kéne, hogy eltegyen láb alól? – fordultam felé komoly arckifejezéssel.

- Mit kell tennem az ellen, hogy megakadályozzam, hogy utána menj? – indult meg felém.

- Ott meg áll! - förmedtem rá. – Miért aggódsz ennyire értem?

- Ki szeretné elveszíteni azt, aki számára a világon a legfontosabb? –nézett a szemeimbe majd halvány mosoly jelent meg az arcán, ami egy pillanat múlva már teljesen komoly volt.

- Elég hülye lehet, aki így gondolja és egy hülye liba után fut min én! Szerintem nőj fel! – kiabáltam rá majd kiugrottam az ablakon és az erdő felé vettem az irányt. Kevés időm maradt utolérni, de minden áron hajtott a bosszúvágy. Örökre véget akartam vetni mindennek.  Egy hatalmas tisztáson találtam magam a hold fénye tisztán meg világította körülettem lévő környezetet.

- Gyorsabban utolértél, mint gondoltam! – hallottam egy ismerős hangot. A Hang irányába fordultam és Nina közeledett felém egy pisztollyal a kezében. Reflexszerűen nyúltam én is pisztolyom után én is rá szegeztem a pisztolyt.

- A gondolat, hogy talán meghalok épp elég arra, hogy te hallj meg előbb! – helyeztem az ujjamat a ravaszra.

- És mi van, ha előbb én húzom meg a ravaszt?

- Na, abból nem eszel. – hallottam egy ismerős hangot majd valaki rá vetette magát Nina-ra.

- Te fél nótás mi művelsz? – indultam meg feléjük idegesen.

- Meg mentem az életed! –vágta rá azonnal majd Nina mellkason rúgta és lerepült róla.

- Ez nem az a film drága szívem! – mondtam majd oda léptem Nina-hoz aki kirántotta a lábamat és hátra estem. Fájdalmasan felnyögtem majd fel akartam kelni, de Nina meg akadályozta.

- Nina! – hallottam egy ismeretlen férfifenyegető hangját. – Megmondtam nem még mielőtt végeznél, vele látni szeretném a csinos kis pofiját! – nevette el magát. Hát ez meg ki? Ahogy egyre közelebb jött felénk alakja egyre jobban ki rajzolódott a holdfényében majd ahogy kilépett a fényre arcát tisztán ki  lehetett venni. Hiába néztem nem tudtam megállapítani, hogy ki lehet ő.

- Apám! – vette le rólam a lábát majd az apjának hívott személy felé fordult és mélyen meghajolt.

- Ügyes lányom van nem de bár Nicole? – kérdezte miközben lassan felénk sétált.

- Honnan tudja a nevemet? – kapva az alkalmon, hogy Nina nem figyelt felálltam és kezembe fogtam a fegyveremet.

- Gyermekkorodban megfosztottalak a szüleidtől!  Sajnos abban az időben nem igazán akartam egy gyermeket se megfosztani az élettől sokkal inkább arra vágytam, hogy így élet nagyságban vegyem el az életedet!

- Azt nem teheti! – vágott közbe Yesung.

- Fogd be te vámpír ivadék egy korcs vagy! – kiabált rá Yesung-ra Nina apja.

- Mi? – néztem rá kiábrándulva.  – U-ugye csak hazudik? – dadogtam kétségbe esetten. Mintha szívem darabokra tört volna abban a pillanatban. Bíztam benne ő még is átvert..

- Nicole…- csuklott el a hangja.

- Meg bíztam benned! – mondtam dühösen majd felemeltem a pisztolyt és Nina apjára fogtam. Nina reflexszerűen indult meg felém de Yesung azonnal útját állta és le fogta.

- Meg akarsz ölni? – kérdezte nevetve.

- Meg én! – kiabáltam rá majd meghúztam a ravaszt. A golyó pontosan szíven találta, ami azonnali halált okoz a vámpíroknál. Porrá vált és úgy éreztem végre megkönnyebbültem. Végre lezárhattam a múltat. Túl egyszerűnek tűnik de a pisztolyban nem a szokványos, golyók találhatóak így vámpíroknál  az  ezüst golyó okoz azonnali  halált. Embernél hosszú fájdalmas szenvedés általi halált jelent.

- Most te jössz. – fordultam felé majd elindultam felé. Ellöktem onnan Yesung-ot  majd megfogtam a nyakát.

- Nicole! – kiáltott rám Yesung.  – Nem ölheted meg! Ő ember!

- Tűnj már el te vérszopó! – förmedtem rá. – Senki sem kíváncsi rád!

- Tudom, hogy becsaptalak, de azért tettem, hogy elfogadj! Tudtam, hogy megvetnél!

- Elérted, hogy megkedveljelek túlságosan is megkedveljelek! Mikor akartad elmondani nekem mi is vagy valójában?

- Amikor készen álltam volna rá!

- Nevetséges vagy! – nevettem el magam majd még jobban meg szorítottam Nina nyakát. – Tűnj innen! Soha többé nem akarlak látni sem! – kiabáltam teli torokból. Szemeim izzottak a dühtől.

- Elmegyek, de kérlek, ne ölj meg! – hangja csalódottságot tükrözött majd egy kis idő múlva hallottam léptei távolodását.

- Mihez is kezdjek veled? – kérdeztem magamtól miközben Nina-t néztem.

- Előbb én öllek meg! – motyogta.

- Tessék? – hajoltam közelebb hozzá, hogy jobban halljam.

- Én, öllek meg előbb! – mondta ki újra.

- Tudod mit? Azt teszem veled, amit velem tettek! – mondtam majd meg ragadtam a pólóját és behúztam neki egyet.  Földre rogyott és a fejét fogta. – Jegyezd, meg amit mondani fogok! – guggoltam le hozzá.  – Sose többé az ne gyere az erdő, közelébe ha még is ide merészkednél az volt az utolsó napod az emberek sorai között. Használd ki minden egyes kis időt a szenvedésre mostantól nincs apuci, aki megvédjen! Megértetted? – mondtam neki, de választ nem kaptam. Megragadtam a haját. – Megértetted? – kiabáltam rá.

- Igen. – mondta félénken.

- Te is egy vagy a gyáva férgekből. – mondtam majd elengedtem a haját. – Viszlát! – álltam fel majd meghajoltam és távoztam. Ahogy be értem a sötét erdőbe akkor kezdtem érezni mennyire megviseltek a történtek. Mellkasom szorított alig kaptam levegőt az egyik fának dőltem majd lassan lecsúsztam. Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem. Képtelen voltam felfogni, hogy hazudott nekem még most sem akarom el hinni. Lehet, egy pillanat múlva fel ébredek és kiderül, hogy csak álom volt az egész. Bár ez történne, de nem fog ez túlságosan valóság hű ahhoz, hogy csak egy álom legyen. Yesung lehet, hogy egy vámpír de még is több emberiség szorult belé mint bármelyik emberbe. Mérhetetlen bűntudatot érzek főleg, hogy ok nélkül bántottam meg azt aki az idők múlásával akaratomtól függetlenül is fontossá vált nekem..

Napok teltek el az óta mióta megöltem szüleim gyilkosát. Nina azóta már messzire utazott és remélhetőleg esze ágában sincs vissza térni ide. Yesung-ot az eset óta nem is láttam, ami teljesen elszomorított. Mindvégig reménykedtem benne, hogy újra felbukkan, de ez egyszer sem történt meg. Hiába vártam rá nem jött többször is a keresésére indultam, de mindig kudarcba fulladt az egész. Szerettem volna neki elmondani, hogy mennyire sajnálom és talán még arra is rá vettem volna magam, hogy elmondjam, mit érzek iránta. A tópart felé sétáltam, mert Tyler már nem tudott otthon elviselni, látva a látványos szenvedésemet. Néha túlságosan elviselhetetlen vagyok számára. A tóparthoz érve egy alakot pillantottam meg a tó mellett üldögélni. Egy pillanatra megálltam majd úgy döntöttem nem zavarom meg és inkább visszasétálok. Elindultam vissza majd párlépés után megtorpantam és lassan vissza fordultam mikor be villant ’ mi van ha Ő az? ’ gondolat. Gyors léptekkel indultam meg felé, majd ahogy egyre közelebb értem hozzá lépteim lelassultak.

- Yesung? – kérdeztem félénken.

- Nicole? – kapta rám ijedten a tekintettét. – Te meg mit keresel itt?

- Tyler sétálni küldöd. – adtam egyszerű választ miközben leültem mellé. Fogalmam sincs, mi teszek, de egy pillanatra se akarom újra elengedni. Felsóhajtottam és szavakat kerestem, de cserbenhagyott a szókincsem egyetlen egy értelmes szó nem jutott az eszembe pedig annyi mindent szerettem volna neki mondani. Nem tudtam, hogy kezdjek hozzá a mondani valómnak.

- Utálsz? –kérdezte hosszas csend után.

- Annyira megbántam, amiket akkor mondtam!  Volt egy titkod, amit régóta tartogattál pont azért, hogy engem megvédj, de én elrontottam mindent.  Nem akartalak megbántani, talán ha egy másik időpontban derült volna ki nem lett volna ez.

- Nem kell magyarázkodnod tudom, hogy én sem cselekedtem helyesen. – mondta komolyan miközben maga elé bámult.

- Miért nem jöttél vissza?

- Úgy éreztem látni se akarsz, de mind végig titokban figyeltelek. – nézett rám majd halványan elmosolyodtam.

- Pedig még keresni is kerestelek. – sóhajtottam fel. – Észre se vettem, hogy ez idő alatt mennyire fontos lettél számomra. Miután elmentél és nem jöttél vissza jöttem rá igazán mit is érzek. Elfogadtam milyen is vagy és csak egyet akartam, hogy újra visszakapjalak, és mindezeket elmondjam neked. Lehet már késő ezekhez a szavakhoz, de muszáj, tudnod mit érzek.

 - Soha semmihez sincs késő. – fordult felém majd közelebb jött hozzám. – Mióta megláttalak csak érted küzdöttem azért, hogy egyszer elnyerjem a szívedet képes lettem volna feláldozni magam csak azért, hogy te boldogan élhess tovább. – fogta meg az arcom. – Szeretlek. – suttogta majd ajkai az enyémekre tapadt. Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem érdekel hogy mi vagy egyetlen egy dolog foglalkoztat az Te és Én!

Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.