Létezik szerelem első látásra? [Seungho]

                                       

     Létezik  szerelem első látásra? [ Seungho ] 

                         

Sosem jártam klubokba. Sosem volt az én világom. Nem szerettem a piás embereket sosem tudják hol a határ és úgy isszák az alkoholt, mintha víz lenne. Cigis emberek pedig úgy füstölnek, mint egy gyárkémény. Taszított minden féle klub, ami a környéken volt, de most még is itt ülök az egyikben. Úgy éreztem ki kell szabadulnom a börtönből, amibe saját magamat zártam. A hangos zene teljesen elterelte a gondolataimat és az alkohol teljesen megszüntette a fájdalmat, amit éreztem. Italomat iszogattam, mikor nagy kiabálásra lettem figyelmes, de nem foglalkoztam vele.

- Megérkezett a titokzatos táncos. – kiáltotta el magát valaki, mire lepetten kaptam rá a tekintetem. – Ne bámulj már! – szólt rám idegesen. – Inkább nézd őt! – mutatott a hatalmas ember tömegre. Lassan arra fordítottam a fejemet és felhúztam a szemöldökömet és a sok idióta barmot néztem. Unottan fordultam vissza a sráchoz, aki lenézően nézett vissza rám. 

- Nem igazán érdekel! – vontam vállat majd újra belekortyoltam az italomba. Ahogy a tömeg eltűnt körülöttem és mindenki a fantasztikus „titokzatos táncosra” figyelt. Biztos valami kis suhanc az utcáról, aki így próbálja magára vonni az emberek figyelmét. Vállat vontam, majd újra iszogatni kezdtem az italomat. Ki kértem még egy kör italt közben a tömeg egyre hangosabban ujjongott azért a kis táncos lábú csimpánzért. Gúnyos fintort ejtettem, majd erőt vettem magamon és elindultam a tömeg felé. Átvergődtem magamat a tömegen, majd az első sorban megálltam és akkor megpillantottam egy srácot. Maszk volt rajta és egy sapka, ami teljesen eltakarta az arcát. Sejtettem, hogy valami kis jött ment ugratja itt a népet. Unottan néztem az ide-oda ugráló maszkos srácot miközben a tömeg körülöttem őrjöngött és tapsolt. Azt hiszem ez után az este után meg kell majd látogatnom a fülészt. Fülkárosodást szenvedtem. Utolsó pillantást vetettem a táncos fiúra, akivel abban a pillanatban először találkozott a tekintetünk. Megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba, de egy pillanatra elvesztettem az eszem. Ahogy szemünk találkozott egy pillanatra azonnal belevésődött a tekintette a fejembe. Nagy levegőt vettem, majd elindultam kifelé a klubból nem bírtam tovább elviselni az őrjöngő tömeget körülöttem és azt sem, hogy a srác túlságosan felkeltette az érdeklődésemet iránta. Ami rám nézve nagy bajt jelentett. Kilépve az utcára sokkal jobban éreztem magam, mert ha még tovább bent maradtam volna a fejem is leeset volna a helyérről. Az egész fejem lüktetett a hangos zenétől és a fülem is zúgott. Egy pillanatra megálltam, mert zajt halottam mikor hátra fordultam egy kuka hevert a földön. Büdös macskák. Visszafordultam majd újra elindultam. Teljesen magamnak való ember voltam. Nem voltak barátaim vagy is voltak, de mind csak kamu és teljesen kihasználtak. Mindig csak csicskáztatni tudtak és talán ezért váltam egy érzelemmentes hülye tuskóvá. Fogalmam sincs mikor éreztem utoljára valakinek a szeretetét. Legbelül mindig is arra vágytam, hogy szeressenek, de ez sosem történt meg. Valaki hirtelen megragadott hátulról és rángatni kezdett. Sikítani akartam, de nem tudtam, mert befogta a számat. Kapálództam, de semmire sem mentem vele, mert sokkal erősebb volt nálam. Egy sikátorba vonszolt ahol csak a hold fénye adott némi fényt, de még így is túlságosan is félelmetes volt. Neki nyomott a falnak teste teljesen az én testemnek simult.

- Azt hittem már sose érlek utol! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Elengedett és abban a pillanatban kaptam az alkalmon, hogy sikítsak, de megelőzött. – Ne sikíts ! Nem akarlak bántani! – mondta nyugodtan mire lassan elvette a kezét a számtól.

- Ki vagy te?  - pislogtam rá rémülten.

- Láttad az előbbi produkciómat a klubban? – húzta ki magát büszkén miközben testét még közelebb nyomta testemhez.

- Azt a táncnak nem nevezhető valamit? – néztem rá unottan. – Elvesztettem azt az értékes időt, amit arra produkcióra szántam. – mondtam flegmán.

- Gonosz vagy. – mondta nevetve, majd eltolt magától és egy lépést hátrább lépett.

- Sose voltam kedves. – vontam vállat majd el akartam indulni mikor hirtelen megragadta a karomat és magához húzott.

- Engedj már el te idióta! – ficánkoltam karjai között össze-vissza.

- Nyugodj már meg!

- Engedj el te barom! – kezdtem ütögetni a mellkasát. Hangos kacaj hagyta el a száját és még szorosabban tartott karjai között. Egyre jobban kezdtem dühös lenni. Felemeltem a lábamat és a gyenge pontját vettem célul. Olyan erővel rúgtam meg, hogy azonnal elengedet és a fájó ponthoz nyúlt.

- A mogyoróim!! – kiáltott fel fájdalmasan, majd lassan a földre rogyott.

- Még nőies voltam legközelebb már csak keresztapa lehetsz! – mondtam gúnyosan, majd elindultam kifelé a sikátorból. Lépteket halottam, amik egyre gyorsabban közelítettek felém. Én is gyorsítani kezdtem. majd hirtelen valaki rám vetette magát. Az a szemét, még a mogyorótörés sem gátolja meg semmiben

- Férfiasságomért még megfizetsz! – mondta komolyan.

- Értem! Akkor most már elengedhetsz! – néztem rá szúrós szemekkel.

- A frászt!

 - Vedd, le azt a maszkot, had lássam a pofa szerkezetezted! – néztem rá dühösen. Mire hangos nevetésben tört ki és fejét rázta.

- Szeretnéd tudni mi, hogy ki vagyok? – hangjából érződött a kacérság.

- Nem! – vágtam rá azonnal. – Csak látni szeretném, hogy kinek verem be a képét! – mosolyogtam rá gúnyosan. – Leszállnál rólam végre?

- Dehogy! – röhögte el magát. – Szeretném, még élvezni a közelséged!

- Mit kell tennem, hogy megtudjam ki vagy és utána átszabjam az arcodat?

- Állj ki ellenem! – jelentette ki komolyan.

- Még is miben? – pislogtam rá lepetten.

- Ki hívlak egy tánc párbajra! - mondta halál nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy lányt egy táncpárbajra hívnak ki. Meglepetten pislogtam, mert erre aztán végképp nem számítottam.

- Mit tetszik mondani? – szólaltam meg hosszas csend után.

- Szóval.. Szombaton ugyan ebben a klubban találkozunk.

- Szívtál valamit? – ragadtam meg a pólója nyakát és idegesen ide-oda rángattam.

- Haaaagyd mááár abbaaa! – húzta el a szavakat, de én még mindig idegbeteg módjára rángattam össze-vissza.

- Szállj már le rólam, de idióta barom! – kiabáltam hisztérikusan miközben még mindig rángattam, mint egy rongybabát.

- Ha nem rángatnál, talán le tudnék rólad szállni! – kiabálta ő is.

- Ja! – álltam meg hirtelen mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is teszek, majd lassan elengedtem és kínosan mosolyogtam.

- Azt hittem már leesik a fejem. – motyogta majd leszállt rólam.
- Bárcsak leesett volna. – tettem össze a két kezemet és az ég felé néztem.
- Amúgy szerintem te egy nagyon kedves lány lennél, de ha rajtam múlik, kihozom majd azt az énedet is. – kacsintott rám bár alig láttam valamit a fény viszonyok miatt, de jól kivehető volt. Kezét nyújtotta felé mire én szúrós szemekkel néztem fel rá és felálltam magamtól.

- Szóval benne vagy a szombati kis tánc partiban? – érződött a hangjából, hogy mosolyog.

- Mi lesz a garancia, hogy meg mutatod ki is vagy?

- Megmutatom, hogy ki vagyok nem véletlen kérem, hogy gyere el. – magyarázta.

- Rendben ott leszek! – egyeztem bele bár fogalmam sincs, mit akarok egy ilyen kis semmirekellőtől, aki még a nevét sem hajlandó elárulni. Úgy éreztem van benne valami, ami egyszerűen vonz hozzá és bármennyire is harcolok ez ellen az érzés ellen mindig ő nyer.

- Remek! –csapta össze a tenyerét boldogan, majd hirtelen közelebb lépet hozzám és egyik kezével eltakarta az szememet.

- Mit akarsz mé…. –akadt el a szavam mikor ajkai az enyémekhez értek. Amikor megérintette az ajkaimat ajkaival, olyan volt, mintha tűk fúródnának testemnek minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergető érzés volt. Melegem volt és fáztam egyszerre, és valami új érzés áradt szét bennem, valami teljességgel zavarba ejtő. Képtelen voltam bármilyen módon is ellenállni. Annyira meglepett, hogy teljesen lefagytam. Ajkai elválltak az enyéimtől majd lassan lehúzta kezét a szememről végig simítva vele arcomat gyengéden.

- Szombaton találkozunk! – mondta majd elindult az egyik irányba otthagyva engem az utcán egyedül. Remegő kezemet számhoz emeltem, majd egyik ujjamat az ajkamra tettem.  Soha nem éreztem még ilyet. Mintha egy áramütés érte volna testem. Szívem még most is olyan hevesen dobog. Olyan fura és szokatlan. Szívemet melegség töltötte el és minden fájdalom és gonoszság szertefoszlott. Egyre jobban meg akartam tudni, hogy ki ő valójában. Ha csak szórakozik velem, az sem érdekel, de egy pillanatra megtöltötte a szívemet melegséggel.
~

Táncpróbáról táncpróbára jártam csak úgy peregtek a napok. Mindig is szerettem táncolni így nem volt újdonság a több órás edzés a táncteremben. Kifejezetten élveztem, hogy újra táncolhattam úgy éreztem újra szabad vagyok. Minden egyes alkalommal akárhányszor a zene a max hangerőre került. Körülöttem minden megszűnt. Nem volt fájdalom sem keserűség csak a zene és én. Mióta az tapló rávett, hogy álljak ki ellene, teljesen megváltoztam. Nem járok össze a kamu barátaimmal és nem hagyom magam csicskáztani végre úgy érzem kaptam egy kis reményt az élettől, hogy megváltozzak. Ahogy a zenének vége lett leültem az egyik székre és a vizes palackom felé nyúltam. Lassan kortyolgatni kezdtem a frissítő italt mikor, valaki nagy zajjal berontott a táncterembe.

-Abby! – kiabálta hangosan a nevemet. Zengett tőle az egész táncterem. Hát ez meg mi frászkarikát keres itt? Lepetten pislogtam az ide-oda billegő haveromra. Részeg volt és nem is kicsit. Méterekről érezni lehetet az alkohol bódító illatát.

- Mir te drabális állat! – kiáltottam el magam mire megtorpant, de még így sem volt képes megállni egy helyben. – Nem megmondtam, hogy ne igyál, mert elveszted a fejed! – indultam meg felé idegesen.

- N-Nem i-ittam. – dadogott össze vissza miközben hátrálni kezdet.

- Bűzlesz, te idióta mindig csak a bajt csinálod! – nyújtottam ki a kezem felé, hogy mikor kellő távolságba érjek, meg tudjam fojtani azt az idiótát. – Anyád kifog nyírni,  ha haza mész, de előtte  én veszlek  kezelésbe!

- Találkoztam apáddal. – nyögte be, majd pár centire a nyakától megtorpantam. Kérdően néztem rá mire elmosolyodott. – Hiányzol neki! – suttogta.

- Nem érdekel, eddig nem keresett most se keressen! – néztem rá szúrós szemekkel, majd megfordultam és elindultam vissza a székemhez. – Menj haza anyádhoz, még fiatal vagy az italhoz. – fordultam felé majd leültem a székre.

- Nem hibáztathatod, azért mert elvesztette élete szerelmét!

- Én pedig az édesanyámat vesztettem el, mégsem jogosítja fel, hogy elhagyja a gyermekét évekre! – borultam ki. Idegesen felálltam, majd nagy léptekkel indultam Mir felé.
- Ott megáll! – kiáltott rám mire hirtelen megtorpantam. – Adhatnál neki egy esélyt! – mondta komolyan.
- Nem igazán szorulok rá, hogy beszélgetést kezdjek vele folytatni! – mondtam gúnyosan. Egyszerűen gyűlöltem apámat, azért amit velem tett. Nem voltam rá képes, hogy megbocsájtsak neki. – Szerintem most már menj el! – mutattam az ajtóra dühösen.

- Gondold meg azért! – mosolyodott el majd lassan elindult kifelé a teremből.

- Nem is vagy részeg! – kiabáltam utána.

- Törődj bele, hogy mindig is jó színész voltam. – fordult vissza majd büszkén kihúzta magát. – Bulizni voltam az éjjel azért érzed annyira a pia szagot, de nem ittam sokat! – mondta vigyorogva, majd intett és kilépett. Idióta barom mindig át tud verni. Egyvalamivel kapcsolatban, még sem amit apámról mondott az teljesen őszinte volt. Egyáltalán mit keres ő itt? Még jobban meg akarja keseríteni az életemet? 10 éve…10 évvel  ezelőtt hagyott magamra mikor Édesanyám autóbalesetben elhunyt. 10 éves voltam fel sem fogtam mi történik körülöttem. Éjjel nappal sírtam és édesanyámért könyörögtem, majd egyik napról a másikra apám eltűnt magára hagyva az egyetlen lányát. Szűkségem volt valakire, de akit szerettem magamra hagyott. Akkor abban a pillanatban a szeretet teljesen eltűnt a szívemből. Nagyszüleim neveltek fel és megpróbáltak minden megadni nekem, de hiába. Iskolában bántottak, mert csöndes és visszahúzódó voltam, majd ahogy egyre nagyobb lettem kezdtem barátkozni és egyre rosszabb társaságba keveredtem. Most itt vagyok egy érzelemmentes hülye tuskóként. 

Mir-rel pedig egy balhé miatt találkoztam fogalmazhatnék úgy is, hogy én mentettem meg attól, hogy agyon verjék, azóta a nyakamon van bár nem bánom, mert egy nagyon kedves srác, ha nincsenek körülötte a haverjai. Annyira gyerek még néha, hogy igényli, a törődést bár senkitől sem kapja meg oly annyira, mint szeretné.

Sosem beszél, semmiről inkább magában tartja, én pedig úgy vagyok vele nem erőltettem, mert az még rosszabb, ha szeretné úgy is elmondja. Magamnak sem akarom igazán bevallani de Mir tényleg egy nagyon jó barátom a sok hülyeségét leszámítva…

Sokszor kaptam azon magam, hogy rá gondolok. Sosem láttam még az arcát, de még is olyan volt mintha mindig is ismertem volna. Mindig elképzeltem milyen lehet az arca. Milyen a szája, az orra az álla. Mindig azon kaptam magam, hogy úgy vigyorgok, mint egy vadalma, ha pillanatra is eszembe jut teste közelsége vagy a csók. Gyomromban mintha ezer egy pillangó repkedne és szívem mindig oly hevesen ver, akárhányszor rá gondolok. Lehetséges egy olyan emberbe szerelembe esni, akit soha nem láttál még? Lehetetlen..

_- Szombat este-_

Idegesen járkáltam fel álá a szobámba. Már csak pár óra maradt a klub nyitásáig, de én annyira ideges voltam már, hogy a körmeimet is lerágtam. Több ezer kérdés fogalmazódott meg bennem egyszerre. Mi van csak át vert és el sem jön? Miért teszem én egyáltalán ezt? Mit is érzek egy idióta iránt, akit nem is ismerek? El kell mennem egyszerűen, érzem, hogy ott lesz. Tudni akarom, hogy ki ő valójában. Tudni akarom. Erőt vettem magamon majd elmentem készülődni. Mikor kész lettem, utolsó simításként összefogtam a hajam és felvettem a kedvenc sapkámat. Mielőtt kiléptem volna a szobámból felkaptam az ágyon pihenő fekete maszkomat és már rohantam is lefelé.

- Elmentem Nagyi! – kiabáltam be neki a konyhába, majd feltéptem az ajtót és rohantam a klub felé. Megint egy álmatlan éjszakát okozok neki. Lassan sétáltam a klub felé rengeteg idő volt még a klub nyitásáig, de nem bírtam otthon ülni. Minden perc örökké valóságnak tűnt. Miközben sétáltam a klub felé felvettem a karszalagot, ami jelezte, hogy van bejárásom a helyre így nem kell, majd foglalkoznom a biztonsági örökkel. Kezemben szorongattam a maszkot miközben a klubhoz értem, ami előtt méteres sor állt. Felsóhajtottam majd idegesen nézegettem az órámat, ami már lassan 11 órát mutatott. Ez egy öröké valóságnak tűnik. Lassan a klub kapujához értem, fel mutattam a karomon lévő jegyet, amivel azonnal be is léphettem. Megálltam egy eldugott kis helyen majd felvettem a maszkot, amit a kezemben szorongattam. Ahogy beléptem a tömegbe úrrá lett rajtam az idegesség. Szívem olyan hevesen kalapált a mellkasomban mintha kitörni készült volna onnan. Idegességtől a hányinger is kerülgetett. Ujjongás és hangos kiabálás jelezte, hogy itt van. Kicsit úgy éreztem, hogy megkönnyebbültem, de még mindig a hányinger kerülgetett. Szép lesz, ha kidobom a taccsot a táncparkett közepén.  Átvergődtem magam a tömegen majd át esve az első soron, a táncparkett közepén találtam magam.

- Szép kis bevonulás volt mit ne mondjak! – guggolt le hozzám az ismeretlen srác majd halvány kacaj hagyta el a száját. Szúrós szemekkel néztem rá.  – Örülök, hogy eljöttél. – nyújtotta felém a kezét én pedig készségesen elfogadtam.

- Szóval kezdhetjük? – kérdeztem komolyan mire válaszkép egy hangos nevetést kaptam. Értetlenül pislogtam rá. Közelebb jött hozzám és szemeiből ki lehetett olvasni, hogy készül valamire. – Te nekem nagyon gyanús vagy! – mutattam rá majd lassan hátrálni kezdtem.

- Zenét!!  - kiáltotta el magát, majd nagy léptekkel indult felém majd hirtelen felkapott és rohanni kezdtet velem.
- Mégis mi francot csinálsz? – kiabáltam miközben a hátát ütöttem. – Tegyél már le te idióta! – sipákoltam szinte hisztérikusan.

- Azt mondtad, hogy szeretnéd látni, hogy ki vagyok nem?

- De nem erről volt szó!

- Francnak van kedve táncolni jobb, ha azonnal bele vágok a közepébe! – mondta nevetve.

- Milyen humoros vagy! – erőltettem a nevetést. – Azért letehetnél!

- Mindjárt! – mondta majd megállt és ajtónyikorgást hallottam. Egy pillanatra felnéztem és egy hosszú folyosó végén álltunk.

- Mit keresünk itt? – kérdeztem halkan.

- Majd meglátod! – mondta majd lassan letett. Egy pillanatra a szemembe nézett majd megfogta a kezemet és húzni kezdett maga után. Egy kanyargós lépcsőn mentünk fel. Úgy rohant mintha az élete múlott volna rajta alig bírtam vele lépést tartani. Már szólni akartam, hogy egy kicsit lassítson, de megállt én pedig neki mentem.
- Bocsi. – nyögtem ki miközben felnéztem rá.  Megszorította a kezemet majd az előttünk lévő ajtón benyitott.

- Mit keresünk itt? – néztem rá miután körbe néztem a tetőn.

- Ide szoktam jönni, ha egyedül akarok lenni egy kicsit! Te vagy az első, akinek ezt meg mutatom. – nézett le rám, majd lassan sétálni kezdünk befelé egészen az épület pereméig, ami derék magasságba érhetett. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Nem ismerem, de minden perc, amit vele töltök megmutat valamit magából, amitől egyre közelebb kerültem hozzá. Egy pillanatra lenéztem és megszédültem, de próbáltam nem ki mutatni, hogy egy kicsit parázok a magasságtól.

- Gyönyörű nem? – ált meg mellettem és a párkányra támaszkodott. Az ég csodaszép volt. Rengetek csillag ragyogott az égen aznap este. Úgy éreztem kezdek felszabadulni.

- Még mindig nem tudom a neved! – mondtam miközben le sem vettem a szememet az égről.

- Seungho. – suttogta. – A nevem Seungho!

- Örvendek az én nevem Abby. – nyújtottam felé a kezemet mire elnevette magát majd megfogta a kezemet és kezet ráztunk.

- Szerinted létezik szerelem első látásra? – kérdezte hosszú csend után. Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni annyira meglepődtem a kérdésen.

- Nem tudom. – nyögtem ki miközben hevesen ráztam a fejemet.

- Szóval.. Szeretnéd tudni ki, vagyok igaz? – fogta a meg a kezemet majd maga felé fordított. Nagyot nyeltem, majd heves bólogatásba kezdtem. Mindennél jobban akartam látni az arcát. Látni szerettem volna a mosolyát. Honnan tudom, hogy nem fogok csalódni mikor, lekerül a róla maszk? Egyszerűen érzem, hogy ő tökéletes. Bármi fogad számomra ő tökéletes lesz.

Megfogta a kezemet, majd lassan fejéhez vezette megfogatta velem a sapkáját majd levettem róla és ledobtam a földre. Kócos rendezetlen szőke tincsein ragyogott a hold fénye. Szívem egyre hevesebben kezdet verni, ahogy kezemet a maszkjához vezette. Megfogtam majd lassan lehúztam róla. Megpillantottam gyönyörű mosolyát és abban a percben teljesen elvesztem. Ő volt az, akit mindig is kerestem, de mikor már feladni készültem, megjelent. Itt van előttem és talán benne is olyan vágyak égnek, mint bennem. Akarom őt most és mind örökre. Örömkönnyek folytak végig az arcomról miközben megszabadított a sapkámtól és a maszkomtól.

- Olyan sokat vártam rád! – suttogtam halkan miközben magamhoz öleltem.

- Látod még is létezik szerelem elsőre látásra pedig te nem is láttad az arcomat!

- Bele néztem a szemedbe és tudtam, hogy te egy különleges srác vagy! – nézetem fel rá miközben ő mosolyogva figyelt le rám.

- Mikor aznap a klubban először találkozott a tekintetünk tudtam, hogy egyszer a karjaimban tarthatlak, miközben azt suttogom, szeretlek, majd egy édes csókot lehelek ajkaidra. – mondta mosolyogva, miközben szemembe logó tincsemet piszkáltam.

- Szeretlek! – suttogta, majd megcsókolt. Abban pillanatban minden rossz és gonoszság eltűnt körülöttem, ami eddig körbe vett. Csak ő volt és én, senki más. Nem hittem volna, hogy mi ketten összekeveredünk. Nem gondoltam volna, hogy fontos leszel nekem, és most nem tudom hova tenni az érzést. Fura érzés, de tetszik…